udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1 találat lapozás: 1-1

Névmutató: Galla Gábor

2003. június 13.

Kerekes Gábor, az RMDSZ ügyvezető alelnöke, az Önkormányzatokért Felelős Főosztály vezetője hivatalos látogatáson vesz részt Magyarországon. Réthy Imre közigazgatási államtitkárral folytatott megbeszélést a Gazdasági és Közigazgatási Minisztériumban /GKM/ , ezt követően találkozott Bálint-Pataki Józseffel, a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) elnökével, valamint Ádám Évával, a HTMH elnökhelyettesével. A GKM-ben arról volt szó, hogy milyen közös programokat tudnának megfogalmazni. Kerekes Gábor szerint olyan projekteket kellene kidolgozni, amelyek nagyobb hangsúlyt fektetnek a kistérségi társulásokra. A magyar fél ez ügyben támogatásáról biztosította az RMDSZ vezetőjét. Kerekes a Magyar Turizmus Részvénytársaság elnökével, Galla Gáborral egyeztetett, a Pál Béla turisztikai államtitkár Romániai látogatása során aláírt közös nyilatkozattal kapcsolatosan, amelynek értelmében az RMDSZ besegít egy erdélyi turisztikai útvonal kidolgozásába, amelyet Magyarországon bocsátanak az érdeklődők rendelkezésére, valamint a Magyar Turizmus RT-vel közösen ifjúsági táborokat, csoportos kirándulásokat szerveznek majd Erdélybe. /Gazdasági kérdésekben egyeztettek. Integrációt elősegítő közös programok. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 13./


lapozás: 1-1




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék